„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond…” Ó, hogy mennyiszer hallja ezt az ember, közvetlenül az első picurka megszületése után. Persze ez elsőre hihetetlen, hiszen nincs is gond, se kicsi, se nagy, csak az elképesztő fáradtság, a nyúzottság, a „napirendetlenség”, az érzelmi hullámok, a sok pelenkázás, az eszik-nem eszik, alszik-nem alszik, megfázik-nem fázik, és még trillió hasonló kérdések sora. Aztán a picurka cseperedik, mindenki belerázódik, jön az ovi, eltelik három év. Menjen, vagy maradjon(?) még egy évet az oviban, majd kipotyognak a fogak, jön a suli, és egyszer csak beindul a „NAGYGONDOS gyermekes” gépezet. Kiderül drága csemeténkről, hogy nem figyel, nem érdekli, ellenáll, nem jól olvas, gondok vannak az…